3. Ismerkedjünk!

-          Jó! – nevetett Stefy.

-          Gondolom, nincs más választásunk. – sóhajtott Clio.

-     Okés! Tehát, ezt úgy játsszuk, mint a felelsz-vagy-merszet, csak itt mindig felelni kell. – mosolygott Louis.

Leültünk egy körbe, én Maddie és Stefy közé, Maddie mellett Louis, mellette Zayn, Ő mellette Niall, Liam, Harry, Brigit, Clio és Vinny, bezárult a kör. Mivel Maddie a legfiatalabb, Ő kezdett. Pörgetett, és az üveg Brigiten állt meg.

-          Mi az, amit a legjobban utálsz? – mosolygott a húgom.

-   Utálom a kígyókat. Egy rossz gyerekkori „élmény” miatt… - mondta. Mi, lányok csak hevesen bólogattunk – ismertük már a sztorit.

-          Meg lehet tudni azt a sztorit? – húzogatta a szemöldökét Göndörke.

-          Nem! – vágta rá Brigit, és már pörgetett is. Louison állt meg. – Louis, te valóban répamániás vagy? – kérdezte bátyámtól a – szerintem – tök nyilvánvaló kérdést.

-          Hát persze, hogy iii… NEM! – nevetett Loui. – Azért mert eleresztettem egyszer egy poént, mindenki azt hiszi, répamániám van. Pedig nincs. Jó, szeretem a répát, de azért olyan őrült nem vagyok.

-          Dehogynem! – mosolyogtam, mire egy hajhúzást kaptam. – Aú! – sikkantottam.

-          Később öljétek egymást! – nevetett Zayn. – Lou, pörgess! – Lou így is tett, majd Harryn állt meg.

-          Hú, mi az, amit még nem tudok rólad, Hazza? – vakargatta a homlokát.

-    Sok mindent. – mosolygott titkolózóan Harry. Közben folyamatosan bólogatott és a szemöldökét húzogatta.

-          Akkor mondj valamit! – sipákolt a testvérem. De szerintem és lassan letagadom őt…

-    Például… imádom a plüssmacikat (ezt most csak ilyen légből kapott ötlet :’D – a szerk.)! Na, én pörgetek! – mondanom sem kell, hogy rajtam állt meg. Szuper.

-          Ki vele, Styles! Ne kímélj! – emeltem fel a kezeim.

-          Hmmm… Törpilla…

-          Ne Törpillázz! – szűrtem a fogaim között. De mintha meg se hallotta volna, folytatta a mondókáját.

-       … ki jön be neked legjobban a fiúk közül? – vigyorgott. Tipikus kérdés... Gondolom, majd azt várja, hogy Őt mondom…

-   Hát persze, hogy te Harry… - mondtam bájosan. – DE NEM MA! – nevettem. Erre mindenki felnevetett, csak Böngyi ült durcás képpel a helyén. – Amúgy, mivel a bátyám Louis, ezért nem nyilatkozhatok. – nyújtottam ki a nyelvem.

-          Diplomatikus! – nevetett Stefy. Most én pörgettem.

-        Clio! Miért hívod Nyuszinak Stefyt? – kérdeztem, mikor barátnőmön állt meg az üveg szája. Már egy csomószor kérdeztem, de még sose mondta el.

-          Magam sem tudom. – mosolygott. – Talán mert olyan kis cuki az orra. – nevetett.

-          Ezt megjegyzem, Raszta! – fenyegetőzött Stefy.

Ez ment még egy darabig, mikor Louis mondta, hogy el kell menniük próbálni. Ideadta a VIP-jegyeket, és mondta, hogy mondjuk (mondta, hogy mondjuk XD – a szerk.) Dougnak (aki gondolom majd a „tehervonat” szerepét fogja betölteni), hogy a tesójáék jöttek, és mutassuk fel a jegyeket. Természetesen Maddie is jönni akart, és akkor már Vinny is, így összesen hat jegy kellett, de Louis mindenre gondolt. Amikor otthagytak minket, Stefy és Mads együtt örömtáncot jártak, amíg én, Clio és Brigit megbeszéltünk Vinnyvel, hogy kikészíti a srácokat, kerüljön bármibe is! :)

Mikor úgy gondoltuk, ideje elindulnunk, beültünk Clio kocsijába, és elhajtottunk a helyszínre. Már egy csomó rajongó volt ott, sikoltozva, mindenféle táblákat tartogatva, mi pedig csak mosolyogva mentünk hátulra. Valóban ott ált egy fekete, kopasz, kigyúrt fazon, gondolom Ő Doug. Felmutattuk a jegyeket, és mondtuk, kik vagyunk, de nem akart beengedni. Felhívtam hát Lout.

-          Szia! Doug nem akar beengedni! – mondtam szúrósan.

-        Mondtad neki, hogy a tesóm vagy? – kérdezte a vonal túlsó végéből, miközben hallottam, hogy próbálja elhessegetni Harryt.

-          Igen. A belépőket is bemutattuk, de nem enged.

-          Kimegyek! – mondta, és letette.

-          Már jön! – újságoltam, nem csak a lányoknak, de a biztonsági őrnek is, hadd szégyellje magát!

Louis ki is jött, és bevitt minket, hosszú folyosókon keresztül. Bementünk az öltözőjükbe. Mivel én mentem elöl, egy nem várt meglepetés fogadott…

2. Rossz hír

Pár perc múlva hallottam, ahogy egy kocsi befordul elénk. Clio és Vinny szállt ki a kocsiból, és Vinny az ajtóhoz pattogott. Becsöngetett. Hallottam, ahogy a fiúk szinte egyszerre rohamozzák meg az ajtót, és óvatosan kifüleltem az ablakon keresztül.

-          Szia! Hát te ki vagy? – hangzott mindenfelől.

-          Vinny vagyok. Maddiehez jöttem. Hol van? – mondta gyorsan Vinny. Nem csalódtam benne! Nem volt elájulva sose a fiúktól. Néha még idegesítette is őket. A fiúk ezt persze nem viselték jól.

Ila ruhája

-          Mi nem vagyunk elég jók neked? – nyávogott Loui.

Láttam, ahogy Vinny a kezébe veszi az irányítást, és belép a házba, a fiúk heves tiltakozása ellenére. Clio csak mosolyogva állt az autójánál, és mivel látta, hogy az ablakból követem az eseményeket el felfelé mutató hüvelykujjat mutatott felém. Kapva az alkalmon gyorsan kifésültem a hajamat, felvettem valami kis egyszerű ruhát, és lecaplattam. Mivel a fiúk el voltak foglalva a saját sajnáltatásukkal, amiért egy lány nem ugrik a nyakukba, nem vették észre, ahogy kislisszolok, és már csak annyit mondtam „Majd jövök!” Kint Clio megölelt, és már mentünk is Stefyék felé. Az út volt kb. két perces, szóval igazából beszélgetni se tudtunk, csak azon röhögni, hogy a fiúk hogy kiakadtak Vinny viselkedésén. Amint odaértünk, láttuk, hogy Steph már kint vár ránk, felvéve az ezer Wattos mosolyát. Mikor kiszálltunk, nagyölelést tartottunk, majd beinvitált minket. Már Brigit is ott ült a kanapén.

-          Szóval, lányok, hírem van! – állt meg előttünk, mikor mindannyian leültünk.

-          Mi? – kérdezte Brigit.

-          Hát… cserediák-ösztöndíjat kaptam… Magyarországra… - halkult el a mondat végére, de még mindig vigyorgott, gondolom, a reakciónkra várva. – Nyelvtanulás céljából mehetnék el, és ez nagyon-nagyon sokat jelentene nekem. Tudjátok, mennyire szeretem a magyar nyelvet és a kultúrát! És anyáék úgy döntöttek, hogy odaköltözünk, így nem kell kollégiumban laknom. Holnap indulunk. Szóval, ez most a búcsú ideje. – a beszéde végén ugyan mosolygott, de már sírt. Mi is így tettünk.

-       Nem mehetsz el, Nyuszi! – mondta halkan Clio. Általában Nyuszinak hívja Stephet, ne kérdezzétek miért. – Kivel fogunk akkor hatalmasak bulizni négyesben?

-      Ígérem, minden nap beszélni fogunk majd valahogy! És iskolai szünetekben mindenképpen meglátogatlak titeket! És anya megígérte, hogy a nyarat is itthon töltjük! – sírt Stefy. Ölelésre nyújtotta karjait, mire mindannyian sírva csoportos ölelést hajtottunk végre.

-          Hánykor indulsz holnap? – kérdeztem.

-          Reggel hétkor. – suttogta.

-          Jaj, Nyuszi, úgy fogsz hiányozni! – borult a karjaiba Clio.

-          És mára van már valami programod? Mert akkor tölthetnénk együtt. – pislogott Brigit.

-          Hát, igazság szerint el akartam menni veletek az 1D koncertjére, de… elfogytak a jegyek. – sütötte le a szemeit.

-          Ha csak ennyi kell… - sóhajtottam, majd intettem, hogy menjünk.

Beszálltunk az autóba, és hazafelé mentünk. Én ültem elöl Clioval, hátul Brigit és Stefy. Még mindig könnyeztünk, de egyikünk sem akarta szomorúan eltölteni az utolsó délutánunkat. Emlékezetessé akartuk tenni. Mikor megálltunk a házunk előtt, és kiszálltunk hatalmas hangzavar hallatszódott odabentről. Lassan beléptünk, és érdekes látvány tárult a szemünk elé. Louis a földön fetrengett, Harry kergette a lányokat, Zayn és Niall felváltva szurkoltak Harrynek, Liam meg csak magában kuncogott. Mikro beléptünk négyen kisírt szemekkel, Louis azonnal felpattant, és megölelt.

-          Mi történt, hugi? – kérdezte kétségbeesetten, mire megint sírni kezdtem.

-          Nyuszi Magyarországba költözik. – mondta lassan Clio.

-          Nyuszi? – kapta fel a fejét Harry. – Ki az a Nyuszi?

-         Jelentem, Én! – nevetett zavartan Stefy. Imádta a srácokat, nagy rajongójuk volt. Mikor meglátta Zaynt, kicsit elpirult. Sosem titkolta, hogy Zayn jön be neki a legjobban.

-          Miért költöztök el? – kérdezte Niall.

-          Cserediák leszek, és anya nem akarja, hogy kollégiumban éljek.

-          De nem is ezért jöttünk. – mondtam gyorsan, kibontakozva Louis öleléséből.

-          Hanem? – nézett értetlenül.

-          Vannak még jegyek a mai koncertetekre? – kérdeztem reménykedve.

-          Nektek mindig! – puszilta meg a homlokom Loui, mire Brigit is elmosolyodott. – És így jöttök? – nézett végig rajtunk. Szinte mind ugyan úgy néztünk ki: rövid farmersort, póló és dzseki. Semmi extra.

-          Igen, azt hiszem. – bólintottam.

-          Remek. Akkor addig is… mit szólnátok egy gyors ismerkedős-játékhoz? – csapta össze két tenyerét a bátyókám. 

Clio ruhája

Brigit ruhája

Stefy ruhája

1. Visszatértek!

Kivágódott az ajtó. Odakaptam a fejem, de senkit sem láttam. Aztán éreztem, hogy valaki felkap a derekamnál fogva, és megpörget. Louis…

-          Ne, tegyél le! – nevettem sikoltozva.

-          Ne tegyelek le? Rendben! – kuncogott, miközben tovább pörgetett.

-          Lou, elszédülök! – sikoltottam kétségbeesetten.

-       Nem baj, de úgy hiányoztál! – nyújtotta el a szavakat. Hát, igen. Mióta Ő a „nagy Louis Tomlinson”, azóta keveset van itthon.

-    Loui! – visította Maddie, miközben letrappolt a lépcsőn. Ez megtette a hatását, mert Louis végre elengedett, és szorosan megölelte Maddiet.

-          Jaj, Prücsök, úgy hiányoztál! – sipított Louis.

-          Nem vagyok Prücsök! – duzzogott Mads.

-          Nekem örökre Prücsök maradsz, és ezen nem változtathatsz! – ölelgette továbbra is.

-          Loui, szerintem engedd el, mert tényleg megfullad. – mondtam lassan mosolyogva. Így is tett.

-       Itt vannak a többiek is? – csillant fel Maddie szeme. Igen, imádta a srácokat. Mármint az 1D-s srácokat.

-          Naná! – nevetett Lou. – Fél óra múlva jönnek, Ők hotelben laknak. – mosolygott.

-          Na, ilyen se volt még! – nevettem. – A nagy Louis Tomlinson a fiúktól külön él több napon keresztül! Hogy lehet? – sápítoztam, de nem bírtam ki, elnevettem magam.

-          Haha! Kacag a májam! – nyújtotta ki a nyelvét bátyuskám. Erre odamentem, és megöleltem.

-          És melyikünknél fogsz aludni? – kérdezte kíváncsian Mads.

-          Hogy-hogy? – húzta fel a szemöldökét Lou. – Hát azt hittem, egy szobában laktok, és nekem van egy külön szobám! – mondta felháborodottan.

-         Volt, Louis. Volt. – veregettem meg a vállát. – Mivel alig vagy itthon, anya Maddienak adományozta a szobádat. Örülhetsz!

-          Ez nem ér! Azt hittem, végre egyedül aludhatok! – nyafogott.

-          Azt hittem, szeretsz a srácokkal aludni. – mondta gyorsan Mads.

-          Igen. A SRÁCOKKAL. – emelte ki a szót.

-          Fú! Most megsértődtem! – mondtam.

-          De azért egy idő után velük is fárasztó! – folytatta.

-     De a kanapén csak nem aludhatsz! – érvelt csillogó szemekkel Maddie. Egyszerűen imádta Louist, akárcsak én, de Ő mindent megtett volna azért, hogy a lehető legtöbbet vele lehessen.

-          Aludj Madsel, úgyis azt akarja. – mondtam mosolyogva.

-       Oké! – mondta elnyújtva a szót, majd mindkettőnk arcára nyomott egy cuppanósat, és felrobogott a bőröndjeivel az Ő régi szobájába, ami most a hugicámé.

Maddie vigyorogva fellépkedett utána, én pedig levetődtem a kanapéra. Kiskoromban mindig itt játszottunk Louissal… Akkor Maddie még nagyon kicsi volt, alig három éves. Ő már akkor tíz éves volt, én hat. Mindig együtt pattogtunk a kanapén, és őrült dalokat énekeltünk. Anya persze mindig ránk szólt, hogy ne ugráljunk, mert tönkre tesszük a rugót, de Loui mindig bíztatott, hogy ne hagyjam abba. Ezt pedig egy hatévesnek nem kell mondani! :)

Emlékezésemet az zavarta meg, hogy Louis pattogott le az emeletről Maddievel a hátán, aki szüntelenül kacagott. Elmosolyodtam rajtuk.

-          Te nem jössz? – kérdezte Louis. Elvigyorodtam.

-          Nem bírnál Te már el! – nevettem. – Amúgy, csak mondom, Anyáék nincsenek itthon két hétig, és azt mondták, Én leszek a főnök. Szóóval… - mondtam lassan.

-          Mivel Én vagyok a rangidős, ezért átszáll rám a főnökösdi! – vigyorgott Lou.

-          A-a! Anyáék rám bízták a házat és Maddiet is! Nem rád! Szóval… most neked is én parancsolok. – vigyorogtam önelégülten.

-          Azt te csak hiszed, hugi! Azt te csak hiszed! – mondta, és fenyegetve kezdett felém jönni.

-          Mire készülsz? – kérdeztem nevetve, miközben Loui egyre csak jött felém. Ekkor a csengő megszólalt. Kapva az alkalmon odarohantam az ajtóhoz, és kinyitottam.

-       Szia, Törpilla! – ugrott a nyakamba Harry. Utálom, amikor Törpillának szólít. – Mekkorát nőttél, hallod-e!

-        Szervusz, Harold. – ha Ő is, akkor Én is. – Te viszont nem. – nyújtottam ki a nyelvem. – Nem jöttök be? – kérdeztem.

-          De! És hol van Törpicur? – kérdezte félhangosan Hazza.

-        Nem vagyok Törpicur! – kiabált ki a nappaliból Mads. – De amúgy örülök, hogy látlak, Harry! – ugrott a nyakába.

-     Jézusom, Mads, már mekkora vagy! – sápítozott Liam. – Amikor legutóbb láttalak még Barbiekkal játszottál!

-          Ha-ha! Nagyon vicces! – nyújtotta ki a nyelvét „Törpicur”. – Sose játszottam Barbiekkal, és ezt Te is nagyon jól tudod!

-          A lényeg, hogy nagyobb lettél! Kész nő! – sipított Zayn kislányosan, mire Maddie vállba bokszolta. – Aú! Arról nem volt szó, hogy erősebb is lettél! – sikított.

-          De Ila (ejtsd: Ájla) is sokat változott! – mosolygott Niall. Erre én is elmosolyodtam.

-          Tényleg, Ila, hogy is van a barátnőd, ööö…

-          Melyik? – kérdeztem nevetve. – Stefy, Brigit vagy Clio?

-          Öööö, hát tudom is én azt most így… - morogta Zayn.

-          A hugicám igazi társasági lény! – visított Lou.

-          A vörös hajúra gondol, szerintem! Aki odavan érte! – kacsintott Harry.

-          Ő Steph lesz! – mosolyogtam. – De miért kérdezed?

-     Tegnap láttuk egy dedikáláson. Teljesen felpörgött. – lesokkoltam. Akkor hazudott! Harry láthatta rajtam, hogy elképedek, mert megkérdezte.

-          Mi van?

-    Hazudott nekem. – mondtam egyszerűen. – Azt mondta, az anyukájával megy el meglátogatni az apjáékat. – igen, Stefy szülei még kiskorában elváltak, és Ő az anyjánál maradt.

-          Jézusom! – játszotta az ájulást Louis. – Belehalsz!

Hozzávágtam egy párnát, majd nevetve felmenekültem a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és nevetve nekidőltem. Hiányzott már ez az életemből! Ez az egész hiányzott már az életemből! Hallottam, ahogy Louis püfölni kezdi az ajtót, mire én csak még jobban nevettem. Az egész vidámságot a telefonom zavarta meg. Clio hívott. Gyorsan felvettem, mielőtt még Louis észrevehette volna, hogy az Ő daluk a csengőhangom. Clio hívott.

-          Csá, Keys. – csak Ő hív Keysnek, nem tudom, miért.

-          Szióka, Clio! Mizu? – kérdeztem.

-     Semmi különös, azért hívtalak, mert Steph be akar jelenteni valamit, és meghívott mindkettőnket magához ma kettőre.

-          Nem hiszem, hogy én addigra el tudok szabadulni. – nevettem kelletlenül.

-          Miért is? – szinte láttam magam előtt, ahogyan felhúzza a szemöldökét.

-          Tudod, hazajöttek a bátyámék, és... Be lette zárva a szobámba. – nevettem.

-          Ó, az őrült bátyád és a haverjai? Megoldom. Átmegyünk Vinnyvel, oké?

-          Ne, nem akarom, hogy ti is szenvedjetek! – szabadkoztam.

-       Nyugi! Tudod, hogyha a húgaink együtt vannak, akkor senki más nem létezik! Te meg eljössz velem. Bosszút állunk, amiért nem maradnak nyugton!

-          De…

-          Nincs semmi de! Azonnal indulunk.

Azzal le is tette. Idegesen piszkálgattam a körmeimet. Ha a fiúk nem lennének itt kapásból mondanám, hogy megyek, hisz Vinny meg Maddie tud egymásra vigyázni itthon, de így… nem merem őket itt hagyni…